Így lett egy rajongói oldalból az ország legnagyobb color fesztiválja

A 2014-es indulás óta az indiai Holi ünnep hagyományain alapuló Holi Peace folyamatos, sokezer fős teltházakkal dübörög: minden évben egyre többen, újabb és újabb szinteket lépve színezzük meg a fővárosi éjszakát, nagybetűs fesztivál élményekkel. De vajon hogyan lett egy rajongói oldalból országos szinten is kiemelkedő fesztivál? A mai nap erről mesélünk Nektek…

Minden egy Facebook-videónál kezdődött

2013 elején egy német cég magyar képviselője keresett meg minket, a világon több helyen népszerű Holi fesztivál hazai megszervezésével. Bár akkor még kételkedtünk a koncepció hazai sikerében, egy évvel később egy Facebook-videó teljesen magával ragadott minket. Nem kellett sok idő, másnap reggel már el is kezdtük az előkészületeket – tudtuk, hogy ezt itthon mindenképpen meg kell valósítani!

2014 januárjában létrehoztuk a Holi Peace Budapest facebook oldalt, amely pár hét alatt sok ezer követőt szerzett. Ekkor már biztosak voltunk benne, hogy imádni fogjátok a Holit! Az első rendezvényt pedig nem sokkal később ki is tűztük: 2014. június 27-re.

A fesztivál koncepcióját másként képzeltük el, mint a többi országban: nem akartunk megelégedni egy 4 órás délutáni programmal. Zenekarokat, DJ-ket akartunk, hogy délutántól egész éjszakáig tartó fesztiválhangulatot teremtsünk. 

Az első rendezvény előtt majdnem 10.000-en jelezték vissza a részvételüket, ami hatalmas szám volt akkoriban (is). Sok helyszínnel tárgyaltunk, majd végül május közepére találtuk meg a megoldást: a Barba Negrát. A show napján egy koncert is volt a helyszínen, de a zenekar után fél óra alatt lepakolt a stáb – végre mi jöttünk!

Nyitás előtt még csak 10-20 ember lézengett a hely előtt – azt hittük, a virtuális sikerből nem lesz valós, kézzelfogható eredmény. De pontban nyitáskor minden irányból özönleni kezdtek az emberek. Addig, amíg teltház nem lett!

Másnap reggel az Index, a 444.hu, a We Love Budapest, a TV2 és az RTL is lázas kérdezgetésbe kezdett. A sajtó érdeklődése hatalmas volt – az este 6-os híradó szalagcíme így szólt: „Színkavalkád lepte el a Barba Negrát, egész Budapest porfelhőben állt.”

Ekkor már az is tudott a rendezvényről, aki előtte még soha nem hallott róla! Mindenki azt kérdezgette, mikor lesz a következő… és nem is kellett olyan sokat várni.

2015-ben a főváros egy legendás helyszíne, a Kopaszi-gáton lévő RIO XXL következett. A siker olyannyira elsöprő volt, hogy évről-évre teltházzal tértünk vissza az akkoriban egyik legnagyobbnak számító szabadtéri helyszínre. 

Ilyen volt a második Holi Peace Fesztivál

Ezen évek alatt történt meg például az is, amikor a közösség elképesztő erejét és összetartását egy váratlan próbatétel, egy rendkívül erős vihar is megmutatta. Erről itt írtunk részletesen.

Esőből szivárvány

Nehéz út áll mögöttünk, hiszen a járvány több halasztást, fekete-fehér éveket hozott, rögtön a legsikeresebb éveink után. Éreztük viszont, hogy a lezárások után a HOLI-ra nem csak nekünk, Nektek is minden eddiginél nagyobb szükségetek van: a fesztiválra, ahol mindenki egyenlő, mindenki boldog, mindenki színes.

A teljes SOLD OUT-nál nagyobb megerősítést pedig nem is kaphattunk Tőletek! 2022-ben tehát minden eddiginél nagyobb ovációval tértünk vissza, de már nem ugyanoda – a helyszínt az a Kincsem Park adta, ahol annak idején a legendás pop-díva, Madonna lépett fel. Emberfeletti energiákat mozgósítva laktuk be a mesebeli helyszínt, és habár a fesztivál utáni visszajelzések kimagaslóak voltak, rá kellett jönnünk, hogy a helyszín jellegéből adódó korlátok miatt új otthont kell találnunk.

A szervezés nulladik percétől feltett szándékunk volt, hogy olyan helyszínt találjunk, ahol korlátok nélkül, felszabadultan, önfeledten színezhetünk délutántól egészen másnap hajnalig, több ezer barátunk társaságában… A HOLILAND-ben pedig úgy érezzük végre, hogy sikerült megtalálnunk mindezt. 2023-ban tehát ismét teltházzal ragyogtuk be a fővárosi éjszakát. Az, amit ott és akkor éreztünk, minden álmatlan éjszakáért kárpótolt minket, de ami a legfontosabb: megmutatta, miben tudunk jövőre még jobbak lenni.

Teljesen a semmiből felépíteni egy komplett fesztivál helyszínt elképesztő, embert próbáló feladat. Egész évben azon dolgozunk tehát, hogy idén ismét valami újat mutassunk Nektek, amellett, hogy fejlődjünk a tavaly tanultakból. Szemkápráztató díszlet, számtalan fellépő és újítás – a nyár első zenei fesztiváljára egész biztosan készülünk pár meglepetéssel. A kérdés már csak az, hogy velünk tartasz-e a Holi Peace újabb mérföldkövére – ha a válaszod ‘IGEN’, akkor ne késlekedj és szerezd meg a belépődet még ma!

Scroll to Top

Irány a shop

HOLI PEACE HOODIE – Pasztell zöld

18000 Ft

HOLI PEACE HOODIE – Fekete

18000 Ft

HOLI PEACE HOODIE – Fehér

18000 Ft